Zsoltárok könyve, 144
1. (Dávidtól.) Áldott legyen az Úr, az én sziklám! Õ tanította a kezemet harcra, az ujjaimat viadalra.
2. Te vagy nekem az irgalom, a vár, az erõs bástya, a szabadító, te vagy a pajzsom és a menedékem. Te tetted alattvalómmá a népeket.
3. Uram, mi az ember, hogy felkarolod, az emberfia, hogy megemlékezel róla?
4. Olyan az ember, mint a szellõ, a fuvallat. Mint az árnyék, úgy fogynak napjai.
5. Hajlítsd meg egedet, Uram, és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!
6. Szórd ki villámaidat, s verd szét az ellenséget, küldd el nyilaidat, és zavard szét õket.
7. Nyújtsd ki kezed a magasból, szabadíts ki a hatalmas vizekbõl, s az idegenek hatalmától ments meg!
8. Szájuk hazugságot beszél, s jobbjuk hamisan esküszik.
9. Új éneket énekelek neked, Istenem, tízhúrú hárfán játszom színed elõtt.
10. Te, aki gyõzelmet adsz a királyoknak, és aki szolgádat, Dávidot megmentetted:
11. ments meg engem is a végzetes kardtól, szabadíts meg az idegenek hatalmától! Szájuk hazugságot beszél, s jobbjuk hamisan esküszik.
12. Fiaink legyenek, mint az ültetvény, amely fiatalon nagyra nõ. Leányaink, mint szegletoszlopok, amiket palotákhoz faragtak.
13. Csûreink teljenek meg gazdagon, mindenféle gyümölcs bõven legyen bennük! Juhaink szaporodjanak ezerszeresen, s tízezerszeresen legelõinkön!
14. Barmaink is sokasodjanak, pusztulás és vetélés nélkül. Utcáinkon ne hallatsszék jajszó!
15. Jó a népnek, amelynek ez az osztályrésze. Jó a népnek, amelynek az Úr az Istene.