Löydetty 195 Tulokset: Jacob áldás fáraó

  • Isten egy embere fölkereste Élit, és így szólt hozzá: "Ezt mondta az Úr: Hát nem megnyilatkoztam atyád házának, amikor még szolgák voltak a fáraó házában? (Sámuel I. könyve 2, 27)

  • Miért keményítitek meg szíveteket, amint az egyiptomiak s a fáraó megkeményítették a szívüket? Nemde, amikor kegyetlenül bánt velük, akkor elengedték õket, úgyhogy elvonulhattak? (Sámuel I. könyve 6, 6)

  • Salamon rokonságba került a fáraóval, Egyiptom királyával; elvette a fáraó lányát, és Dávid városába vitte, míg föl nem építette palotáját, az Úr templomát meg Jeruzsálem körül a falat. (Királyok I. könyve 3, 1)

  • A saját palotája, ahol lakott, a másik udvarban, a csarnoktól befelé, hasonló módon épült. Ugyanígy épített egy palotát, a csarnokhoz hasonló módon, a fáraó lányának is, akit elvett Salamon. (Királyok I. könyve 7, 8)

  • A fáraó ugyanis, Egyiptom királya kivonult, meghódította és fölégette Gezert, a városban lakó kánaániakat pedig lemészárolta, de aztán lányának, Salamon feleségének adta a várost hozományul, (Királyok I. könyve 9, 16)

  • Mihelyt a fáraó lánya Dávid városából palotájába vonult, amelyet építettek neki, (Salamon) máris Milló építéséhez fogott. (Királyok I. könyve 9, 24)

  • Salamon király számtalan idegenbõl való asszonyt szeretett, mégpedig a fáraó lányán kívül moábita, ammonita, edomita, szidoni és hetita asszonyokat, (Királyok I. könyve 11, 1)

  • Hadad annyira kedves lett a fáraó elõtt, hogy az feleségül adta hozzá felesége húgát, a legfõbb úrnõnek, Tachpenesznek a húgát. (Királyok I. könyve 11, 19)

  • Tachpenesz húga szült neki egy fiút, ez volt Genubat. Tachpenesz a fáraó palotájában neveltette; így Genubat a palotában maradt a fáraó gyermekei között. (Királyok I. könyve 11, 20)

  • A fáraó azt válaszolta: "Van valamiben is hiányod, hogy fölébredt benned a vágy, hogy visszatérj hazádba?" Azt mondta: "Nem, de mégis mindenképpen engedj visszatérnem." Hadad bajt hozott: (Királyok I. könyve 11, 22)

  • Az õ idejében Nechó fáraó, Egyiptom királya Asszíria királya ellen vonult az Eufrátesz folyóhoz. Jozija király szembeszállt vele, de az Megiddónál megölte, mihelyt összecsaptak. (Királyok II. könyve 23, 29)

  • Nechó fáraó azonban Hamat földjén, Riblában foglyul ejtette, és 100 ezüst talentumot és 10 arany talentumot rótt büntetésül az országra. (Királyok II. könyve 23, 33)


“Nunca vá se deitar sem antes examinar a sua consciência sobre o dia que passou. Enderece todos os seus pensamentos a Deus, consagre-lhe todo o seu ser e também todos os seus irmãos. Ofereça à glória de Deus o repouso que você vai iniciar e não esqueça do seu Anjo da Guarda que está sempre com você.” São Padre Pio de Pietrelcina