Prédikátor könyve, 3

1. Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt:

2. Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének.

3. Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak, ideje a bontásnak és ideje az építésnek.

4. Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak.

5. Ideje a kõ eldobálásának, és ideje a kõ összeszedésének; ideje az ölelkezésnek, és ideje az öleléstõl való tartózkodásnak.

6. Ideje a keresésnek, és ideje az elveszítésnek; ideje a megõrzésnek, és ideje az eldobásnak.

7. Ideje az eltépésnek, és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak.

8. Ideje a szeretetnek, és ideje a gyûlöletnek; ideje a háborúnak, és ideje a békének.

9. Mi haszna van a munkálkodónak abból, hogy fáradozik?

10. Elnéztem a veszõdséget, amit Isten az emberek fiainak ad, hogy bajlódjanak vele.

11. Mindent õ tesz, a maga idejében. Adott ugyan nekik (némi) fogalmat az idõ egész folyásáról is, de anélkül, hogy az ember elejétõl végig fel tudná fogni, amit az Isten tesz.

12. Ekkor megértettem: nem tehet jobbat az ember, mint hogy örüljön és élvezze az életét.

13. Mert hiszen az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik és kedvét leli a munkájában.

14. Rájöttem: amit Isten tesz, az minden idõre szól. Ahhoz nem lehet sem hozzátenni, sem semmit elvenni belõle. Isten azért tesz így, hogy féljünk tõle.

15. Ami van, már rég megvolt, s ami lesz, már rég megvan, és Isten szereti az üldözöttet.

16. Láttam továbbá a földön az ítélet helyét - itt bûn volt; és az igazságosság helyét - itt gonoszság.

17. Azt mondtam hát magamban: Isten ítéletet tart mind az igaz, mind a gonosz fölött. Mert mindennek megvan a maga ideje, ami itt végbemegy.

18. Azt mondtam magamban az emberek fiairól: Hogy napfényre hozza (mivoltukat), Isten láthatóvá tette, hogy egymáshoz (csak olyanok, mint az) állatok.

19. Mert hiszen az emberek fiainak sorsa és az állatok sorsa egy és ugyanaz a sors. Amint ezek meghalnak, meghalnak azok is. Mindben egyforma az éltetõ lehelet, és nincs az embernek többje, mint az állatnak. Igen, mindkettõ hiábavalóság!

20. Mindkettõ ugyanarra a helyre jut. Mindkettõ porból lett és minden visszatér a porba.

21. És ki tudja, vajon az emberek fiainak éltetõ lehelete fölfelé száll-e, és vajon az állatok éltetõ lehelete lefelé, a földbe száll-e?

22. Így beláttam, hogy nincs jobb az ember számára, mint hogy örömét lelje munkájában, mert ez a sorsa. Mert ugyan ki juttathatja odáig, hogy lássa, mi lesz utána?