1. Huszonegy esztendõs volt Cidkija, amikor uralkodni kezdett, és tizenegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját Hamitálnak hívták, s a libnai Jeremiásnak volt a lánya.

2. Cidkija azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében, egészen úgy, ahogyan Jojakim tette.

3. Az Úr haragja miatt történt ez Jeruzsálemben és Júdában, míg végül el nem vetette õket színe elõl. Cidkija fellázadt Babilon királya ellen.

4. Uralkodásának 9. évében, a tizedik hónapban, a hónap tizedik napján felvonult Babilon királya, Nebukadnezár és egész serege Jeruzsálem ellen; aztán tábort ütött a várossal szemben és körülvette sánccal.

5. A város ostroma Cidkija király 11. esztendejéig tartott.

6. A negyedik hónapban, a hónap kilencedik napján, amikor az éhínség már úgy elhatalmasodott a városban, hogy kenyere sem volt a népnek,

7. az ellenség rést ütött a város falán. Erre a király a sötétség leple alatt futásnak eredt, és elmenekült a városból harcosaival együtt a két kõfal között levõ kapun át, amely közel van a királyi kerthez. A káldeusok ugyan ott táboroztak a város körül, de azért elmenekültek Araba felé.

8. Ám a káldeusok serege üldözõbe vette a királyt, és utol is érte Cidkiját a jerikói síkságon, ahol csapatai mind cserbenhagyták.

9. Akkor foglyul ejtették a királyt, és elvitték a Hamat földjén levõ Riblába Babilon királya elé.

10. Az ott ítéletet tartott fölötte. Az történt, hogy Babilon királya megölette Cidkija fiait apjuk szeme láttára; sõt Júda összes fõemberét is halálra adta Riblában.

11. Aztán megvakította Cidkiját, majd bilincsbe verve elvitette Babilon királya Babilonba, s halála napjáig fogságban tartotta.

12. Az ötödik hónapban, a hónap tizedik napján - ez Nebukadnezár babiloni király 19. esztendejében történt - Nebuzaradán, a testõrség parancsnoka, aki a babiloni király közvetlen környezetéhez tartozott, eljött Jeruzsálembe.

13. Felgyújtotta az Úr templomát, a királyi palotát és Jeruzsálem minden házát.

14. A káldeus sereg meg, amely a testõrség parancsnokával volt, körös-körül lerombolta Jeruzsálem falait.

15. Akkor Nebuzaradán, a testõrség parancsnoka fogságba hurcolta a város életben hagyott lakosságának maradékát, aztán a babiloni királyhoz átszökött szökevényeket és a kézmûveseket.

16. Csak a föld szegényeibõl hagyott otthon Nebuzaradán, a testõrség parancsnoka néhány szõlõmûvest és szántóvetõt.

17. A káldeusok aztán összetörték az Úr templomának bronzoszlopait meg az üstlábakat és az Úr templomában lévõ bronzmedencét. A bronzukat mind elvitték Babilonba.

18. Elvitték a serpenyõket, a lapátokat, a késeket, a hintõket, a tartókat, azaz minden bronzból való fölszerelést, amelyet az istentisztelethez használtak.

19. A testõrség parancsnoka elvitte még az aranyból és ezüstbõl készült csészéket, füstölõket, hintõket, serpenyõket, mécstartókat, tálakat és kelyheket is.

20. Ami pedig a két oszlopot, az egyetlen medencét, a medencét tartó tizenkét bronzbikát és az üstlábakat illeti, amelyeket még Salamon készíttetett az Úr temploma számára, meg sem lehetett mérni ezeknek a bronzból való tárgyaknak a súlyát.

21. Az oszlopok közül egy-egy 18 könyök magas volt; 12 könyök volt a kerülete; a vastagsága négyujjnyi, s belül üres volt.

22. Felette oszlopfõ állt; ennek magassága 5 könyöknyi volt. Az oszlopfõt bronzból való fonadék és gránátalmák vették körül. Ugyanilyen volt a második oszlop is.

23. Kilencvenhat gránátalma csüngött róluk; a fonadékot körülvevõ gránátalmák száma összesen száz volt.

24. A testõrség parancsnoka Szeraja fõpapot meg Cefanja másodpapot és a három kapuõrt is fogságba hurcolta.

25. Foglyul ejtette a városban azt az udvari tisztet is, aki a harcosok parancsnoka volt; aztán hetet a király személyes barátai közül, akiket még a városban talált: a seregek parancsnokának titkárát, aki a katonák számbavételéért felelt; és még más hatvan elõkelõ embert is, akik a városban voltak.

26. Ezeket Nebuzaradán, a testõrség parancsnoka elfogta és Babilon királya elé vitte, Riblába,

27. és Riblában, Hamat földjén Babilon királya megölette õket. Így történt tehát Júda elhurcolása saját földjérõl.

28. Azoknak a száma, akiket Nebukadnezár elhurcolt, a következõ: a 7. esztendõben háromezer-huszonhárom júdait,

29. Nebukadnezár 18. esztendejében nyolcszázharminckét személyt hurcoltak el Jeruzsálembõl.

30. Nebukadnezár 23. évében Nebuzaradán, a testõrség parancsnoka hétszáznegyvenöt júdait hurcolt el. Összesen tehát négyezer-hatszáz személyt.

31. De Jojachin, Júda királya fogságának 37. esztendejében, a tizenkettedik hónapban, a hónap huszonötödik napján az történt, hogy Evil-Merodach, Babilon királya trónra lépésének évében megkegyelmezett Jojachinnak, Júda királyának, és szabadon bocsátotta börtönébõl.

32. Barátságosan bánt vele, és királyi székét a többi királyi széke fölé helyezte, akik ott voltak nála Babilonban.

33. Így hát Jojachin levetette rabruháját, és élete további folyamán mindennap a királyi asztalnál étkezett.

34. Ellátásáról élete hátralevõ részében, egészen holta napjáig napról napra a babiloni király gondoskodott.





“Agradeça sempre ao Pai eterno por sua infinita misericórdia”. São Padre Pio de Pietrelcina