Királyok I. könyve, 17

1. A gileádi Tisbébõl való Illés, a tisbei így szólt Achábhoz: "Amint igaz, hogy él az Úr, Izrael Istene, akinek a szolgálatában állok: ezekben az években ne hulljon se harmat, se esõ, csak az én szavamra."

2. Azt mondta neki az Úr:

3. "Menj el innen, vedd utadat kelet felé és rejtõzz el a Kerit-pataknál, amely a Jordántól keletre folyik.

4. Igyál a patakból, a hollóknak pedig megparancsolom, hogy gondoskodjanak rólad."

5. Tehát elment, és úgy tett, amint az Úr parancsolta. Elment, és a Kerit-pataknál maradt, amely a Jordántól keletre folyik.

6. S a hollók vittek neki reggel kenyeret, este húst, a patakból meg ivott.

7. Egy bizonyos idõ elteltével történt, hogy a patak kiszáradt, mert nem esett esõ az országban.

8. Akkor az Úr így szólt hozzá:

9. "Kelj útra, és menj el a Szidonhoz tartozó Careftába és maradj ott. Nézd, ott megparancsoltam egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad."

10. Erre útra kelt és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony - rõzsét szedegetett. Megszólította és azt mondta neki: "Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!"

11. Amikor elment hozni, utána szólt: "Hozz egy harapás kenyeret is!"

12. Azt felelte: "Amint igaz, hogy a te Istened él: nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajam a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rõzsét szedjek, aztán megyek és elkészítem magamnak és fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk."

13. Illés azonban így válaszolt neki. "Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak elõbb csinálj belõle egy kis lángost, aztán hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts.

14. Mert azt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó ne ürüljön ki, a korsó ne apadjon el addig, amíg az Úr esõt nem hullat a földre."

15. Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is.

16. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által hallatott.

17. Ezek után az események után történt, hogy az asszony fia, akié a ház volt, megbetegedett. Betegsége annyira elhatalmasodott rajta, hogy nem maradt benne élet.

18. Akkor így szólt Illéshez (az asszony): "Mi dolgom veled, Isten embere? Csak azért jöttél, hogy emlékezetembe idézd vétkeimet és megöld a fiamat?"

19. Õ azt felelte neki: "Add ide a fiadat!" Elvette ölébõl és fölvitte a fenti szobába, ahol lakott és lefektette ágyára.

20. Aztán az Úrhoz fordult: "Uram, én Istenem, hát csakugyan szerencsétlenségbe sodrod ezt az özvegyet, akinél lakom, s megölöd a fiát?"

21. Majd háromszor a fiúra borult és segítségül hívta az Urat: "Uram és Istenem, engedd, hogy visszatérjen a lélek ebbe a fiúba!"

22. S az Úr meghallgatta Illés könyörgését, a lélek visszatért a fiúba, úgyhogy újra életre kelt.

23. Akkor Illés fogta a fiút, levitte a fenti szobából a házba, átadta anyjának és azt mondta: "Nézd, él a fiad!"

24. Az asszony erre így szólt Illéshez: "Most már tudom, hogy csakugyan Isten embere vagy, s hogy az Úr szava igazság ajkadon."