Habakuk könyve, 2
1. Kiállok õrhelyemre, felállok a sáncra, és figyelek, hogy lássam, mit mond nekem, és mit válaszol a panaszomra.
2. Az Úr meg is szólalt és ezt mondta: "Írd le a látomást, vésd fel táblára, hogy könnyen olvasható legyen.
3. Mert ez a látomás a maga idejében beteljesedik s nem hiúsul meg; ha késik, csak várj, biztosan bekövetkezik, tévedhetetlenül.
4. Akinek nem igaz a lelke, az elbukik, de az igaz élni fog hûségéért."
5. Bizony, a gazdagság hûtelen! Eszét veszti, és többé nem nyugszik, kitátja torkát, mint az alvilág, telhetetlen, mint a halál, összeharácsol minden népet, összegyûjt magának minden nemzetet.
6. Vajon nem mondanak-e majd róla mindnyájan példázatokat? Nem költenek-e róla magvas mondásokat? Azt mondják majd: Jaj annak, aki a máséból gyûjtöget, - ugyan meddig? -, aki zálogok terhével terheli magát.
7. Nem kelnek-e föl hirtelen hitelezõid, nem ébrednek-e föl végrehajtóid? A zsákmányuk leszel!
8. Mivel sok népet kifosztottál, a megmaradt népek téged fosztanak ki; amiért embervért ontottál, kifosztottad a földet, a várost és minden lakóját.
9. Jaj annak, aki családja javára becstelenül harácsol; aki magasra rakja fészkét, hogy kikerülje a balsorsot!
10. Házad szégyene mellett döntöttél, amikor eltiportál számos nemzetet; saját magad ellen vétkeztél.
11. Mert a falban még a kõ is kiáltozik, s a fagerenda válaszol neki.
12. Jaj annak, aki vérrel épít várost, és vétekbõl vet a városnak alapot!
13. Hát nem a Seregek Urának akarata az, hogy a népek a tûznek dolgoznak, s hiábavalóságokért fáradnak a nemzetek?
14. Mert az Úr dicsõségének ismerete betölti majd a földet, miként a víz a tengert.
15. Jaj annak, aki leitatja társát, vegyíti a mérget, míg le nem részegíti, hogy láthassa a meztelenségét.
16. Gyalázattal teltél el, nem dicsõséggel! Igyál csak te is, és mutasd meg, hogy körül sem vagy metélve! Rajtad a sor, hogy megidd az Úr jobbjából a kelyhet. Dicsõséged elborítja majd a szégyened.
17. Mert elborít a gonoszság, amit a Libanonon végbevittél; rémült állatokat gyilkoltál, embervért ontottál, pusztítottad a földet, a várost és mind, aki benne lakik.
18. Mire jó a bálvány, alkotója miért faragta? Az ércbe öntött kép, a hazudó jós? Alkotója mégis bízott benne, amikor e szótlan bálványt kifaragta.
19. Jaj annak, aki így szólt a fatönkhöz: "Ébredj!". A néma kõhöz: "Kelj fel álmodból!" [Ez a szózat]. Nézd, ki van rakva ezüsttel, arannyal, de éltetõ lélek nincsen benne!
20. Az Úr szent templomában lakik: némulj el színe elõtt, egész földkerekség!